09:00 Szakmai konferencia Telkibányán Kedves Vadászhölgyek!
Mindenekelőtt elnézéseteket kérem, hogy csak most tudok jelentkezni az idei évi szakmai konferenciánkkal kapcsolatos bővebb információkkal, de a Nyírerdő Zrt. új vezérigazgatójának tájékoztatása szerint a nyírfajd program olyan kényes szakaszába érkezett, mely nem ad lehetőséget arra, hogy külső látogatók a programba betekintsenek. Szalacsi úr rendkívül udvarias levelében elismerően írt a Dianák munkájáról, külön kiemelve tiszteletét, amiért ilyen nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai képzés, továbbképzés szükségességére, ezért kérte, hogy amennyiben lehetséges, egy későbbi időpontban látogassuk meg a Nyírerdő Zrt.-t.
A nem várt akadályt egy hét alatt úgy tűnik, sikerült leküzdenünk, és reményeim szerint egy izgalmas, érdekes, felejthetetlen programot állítottunk össze számotokra.
A szakmai konferencia időpontja változatlan: 2010. október 29- én 10 óra.
Helyszín: Telkibánya, Ezüstfenyő Hotel (3896 Telkibánya, Szabadság u. 11.)
Program: 2010. október 29- én (pénteken) 10 órakor kezdődik a szakmai konferencia elméleti része, melynek keretén belül
- Szemán Jenő, a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Vadgazdálkodási Bizottság tagja tart rövid ismertetőt a környék erdő- és vadgazdálkodásáról,
- Lontai Lászlótól, a Zempléni Tájvédelmi Körzet munkatársától hallhatunk színes, fotókkal illusztrált előadást a Magyarországon megfigyelt hiúzokról,
- Dr. Szemethy Lászlótól, a Szent István Egyetem MKK Vadvilág Megőrzési Intézetének munkatársától hallhatunk érdekes információkat „szívügyéről”, a szalonkáról,
- Dr. Heltai Miklóstól, a Szent István Egyetem MKK Vadvilág Megőrzési Intézetének munkatársától pedig az aranysakálról és annak drasztikus térnyeréséről hallhatunk egy izgalmasnak ígérkező előadást.
kb. 13:00 órakor ebéd az Ezüstfenyő Hotelben
kb. 14:00 órakor indulás a délutáni gyakorlati előadások helyszínére, a füzérradványi Károlyi- kastélyba, ahol Lontai László és Szemán Jenő vezetésével megtekintjük a kastély kertjét, mely hazánk egyik legkülönlegesebb klímájú és hangulatú, hatalmas tájképi angolkertje. A ma kettéosztott park kastély körüli területét a XIX. század közepén ültették. Ebből az időből való a patak partján álló két óriási platánfa is, amelyek az ország legnagyobb példányai közé tartoznak. A park külső, erdészeti kezelésben lévő részét a XIX-XX. század fordulóján ültették be változatos összetételű fenyőcsoportokkal. A kastély déli homlokzata előtt ekkor készült a teraszos franciakert, ahonnan csodálatos panoráma tárul a látogatók elé.
A kastélyparkban tett séta mellett szakszerű idegenvezetés mellett lehetőségünk lesz a kastélyban berendezett vadászati kiállítást is megtekinteni.
Az elmaradt nyírfajd- program látogatása miatt feltétlenül kárpótolni szerettelek volna Titeket, ezért fakultatív programként Mester András jóvoltából 2010. október 30- án szombaton délelőtt lehetőségünk van megtekinteni a Füzérkomlósra betelepített európai bölényeket, és az otthonukként szolgáló vadasparkot. A szombati program a Fehér Szikla Vadászházban elfogyasztott ebéddel zárul. Hangsúlyozom, hogy a szombati program már nem tartozik a szakmai konferenciához, tehát semmi akadálya annak, hogy aki az ünnepek és a kezdődő őszi szünet miatt haza szeretne sietni, az a pénteki program végeztével (kb. 16 óra) ezt megtegye.
Szálláslehetőség: a szállást 2010. október 28. (csütörtök) éjszakától a telkibányai Hegyi Táborban (3896 Telkibánya, Hegyi út 17.), 2,4,5 és 6 ágyas szobákban tudjuk biztosítani. A kifinomultabb ízlésűeknek természetesen lehetősége van a telkibányai Ezüstfenyő Hotelban megszállni, melynek áráról kérlek Titeket, nálam érdeklődjetek.
A program ára: - csütörtök éjszakai szállással a Hegyi Táborban, pénteki reggelivel, péntek délutáni kastélylátogatással együtt Diana Vadászhölgy Klub tagoknak 3.500.- Ft/fő, nem tagoknak 5.500.- Ft/fő (csak péntek),
- csütörtök és péntek éjszakai szállással a Hegyi Táborban, pénteki és szombati reggelivel, kastély- és bölénylátogatással, szombati ebéddel együtt Diana Vadászhölgy Klub tagoknak 8.500.- Ft/fő, nem tagoknak 10.500.- Ft/fő (péntek és szombat).
A pénteki ebédre –ahogyan eddig is- a Diana Vadászhölgy Klub tagjait a Klub látja vendégül.
Kérek mindenkit, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2010. október 18- ig jelezze nekem!
Remélem, semmilyen fontos információ nem maradt ki. Ha bármi kérdésetek van, keressetek nyugodtan a szokásos elérhetőségeimen (30/962-0930, 70/702-5164, beatrixb@t-online.hu).
Bízom a mielőbbi találkozásban. Maradok barátsággal és vadászüdvözlettel
Bán Beatrix
elnök
|